Why? Warum? Miért?

Nagyon sokszor méllyen elgondolkodom dogokon. Főleg azon, hogy az embereknek miért jó az, ha másoknak rossz. Miért jó a káröröm. Miért teszik az emberek ugyan azt a másikkal, ha ők maguk tudják mennyire is fáj. Miért? Miért? Miért?

Téma kezdés. Azt hiszem eléggé jól bevezettem a mai témát. Ma csak írnék úgy mindenről de főleg erről. Annyira nem tudom miért csinálják, egyszerűen képtelen vagyok megérteni, miért jó ha bántasz valakit. Mármint lelki bántásra értettem az imént. Bármennyire is erős valaki, meghallja amit mondasz még ha fel sem veszi. Tudja, hallja és felfogja miket mondtál róla, függetlenül attól érdekli-e a véleményed. Ok nélkül képesek áttaposni másokon, más ember faszsága miatt. Olyannak adják vissza akik meg sem érdemlik és akik nem is bántották őket sohasem. Okuk nincs, viszont céljuk nagyon is van vele. Azt hiszik, ha másnak visszaadják azt a fájdalmat amit ők kaptak akkor attól nekik jobb lesz. Hát szerintem viszont kurvára nem. Max ha valaki szereti nézni, hogy más szenved, de azt másnak hívják. Annyit ér el vele, hogy megbánt  x ártatlan vagy nem ártatlan embert és elmondhatja magáról, hogy megbosszultam a szomorúságom. Ez nem így megy. Annak az embernek aki őt megbántotta ettől mitől lesz rosszabb?! Semmitől, lehet tudni sem fog róla, hogy te vissza adtad valakinek. Akkor lenne bosszú a bosszú, ha annak adná vissza akitől kapta. És ez még érthető is lenne. De ne máson vezesse le a haragját. Semmi értelme. Sokszor gondolkodás nélkül teszünk olyan dolgokat amiket később megbánunk. Belegondoltatok már abba, ha kerestek egy embert egy darabig és utána leszarjátok milyen érzés lehet neki? Nem kell feltétlenül szerelemre gondolni...szimplán barátra vagy bárkire. Valakit csak azért keresni mert szükséged van rá egy darabig utána meg nem foglalkozni vele. Vagy találtál helyette mást, vagy szimplán nem kell, hogy ott legyen neked ugyanis nem tud már miben segíteni. Csak hogy ezek az emberek valamiért segítettek neked, ha segítettek. Nem akármiért. Azért mert egy kicsit is úgy érezték, fontos vagy nekik illetve, hogy ők is fontosak lehetnek neked. Aztán csalódnak egy nagyot. Benned.

Srácos téma...

Egy srác a múltból...

Nehéz leírnom ezeket, mert nem lehet megérteni ezt addig amíg nincs ennek az egésznek megírva a története, de próbálom röviden elmagyarázni. Azt hittem könnyen veszem ezeket az akadályokat, de a lelkem és a testem nem így gondolta és magamba fordultam. Egy pörgős élet vidám lányból az ellenkezőjévé változtam egy időre. Ugye írtam, hogy erről szólna igazság szerint a blogom. Fogok is írni bejegyzéseket arról hogyan kezelem és segítem magam abban, hogy jobban legyek. De a lényeg, hogy volt egy időszakom amikor úgy éreztem a lelkemben megállt az idő és körülöttem megálltak az érzések. Képtelen voltam új érzéseket létrehozni. Ezt úgy próbálnám leírni, hogy képzeljétek el azt a szituációt, hogy van a párotok akit nagyon szerettek és egyszer csak megállítják az időt. Ő azalatt az idő alatt megcsal téged, de te ezt az időt megállítva nézed végig így nem érzékeled a lelkeddel. Amikor újra elindítják az időt, te tudod, hogy mit tett a szerelmed mégsem tudsz haragudni rá, mert abban a pontban amikor nálad megállították az időt nagyon is szeretted őt. Na, most nálam ez így van csak kb mindenkivel. Aki eddig semleges volt az maradt, akit eddig szerettem most is szeretem és akit utáltam utálom. Persze kicsit ezek változhatnak, de full üresnek érzi magát ilyenkor az ember. És ebben az állapotomban talált meg mindenki az érzéseimmel amikre nem tudtam mit mondani. Egyszerűen mindenki most tűnt fel a múltamból is. És úgy gondoltam azzal visszahozhatom az érzéseimet ha egy srác karjába vetem magam, akit régen szerettem és talán még most is...de balul sült el a dolog és érezni elkezdtem, de csak rontott a lelki állapotomon. Úgy gondoltam, hogy az egész sztorit leírom hátha könnyebb megérteni. 

Na szóval a lényeg annyi, hogy nyáron ismertem meg ezt a bizonyos srácot és az akkor még barátnőmnek hitt lánnyal voltak nagyon jóban és ezáltal találkoztunk. Rendkívül aranyos srácnak találtam és olyannak aki tényleg megszenvedett már mindent. Nem akarom elmondani az életét és itt kiírni, de a lényeg annyi hogy sokat szenvedett egy lány miatt eléggé komolyan. Ez valamiért annyira megfogott benne. Talán azért mert azt hittem, ha őt egyszer ennyire megbántották, csak nem adja vissza ezt már senkinek. De tévedtem. Nyár végén a barátnőmnek az egyik haverja tetszett nagyon, nekem meg ugye ő. És együtt töltöttünk egy csodás napot a tavon, boldog voltam, mosolyogtam és nem gondolkoztam a holnapon. Napoztunk, összenevettünk és persze leégtem...és megnyílt elmondta mi volt a barátnőjével. Eltelt a nap hazamentek és nem beszéltünk. Pár nappal később mégis úgy hozta az élet. De teltek a napok a hetek és kifogytunk a témából. Nem beszéltünk többet. Aztán eltelt a nyár, úgy gondoltam többet nem is beszélünk, nem hallok róla. Mondjuk nem tudom ezt hogy gondoltam, ugyan is a legjobb fiúbarátom osztálytársa, szóval mindegy. Egy váratlan pillanatban ír a barátnőm, hogy meghívott minket a 18. szülinapjára. Na én már akkor gondoltam, hogy csak azért kellek, hogy a barátnőm is leengedjék. De végül őt nem engedték el egyedül mentem el. Jó buli volt, a közepére elég fullos lett, csak aztán a házigazda rosszul lett és én is vigyáztam rá egész sokat. Majd úgy alakult hogy smárolunk egy kicsit és sokat együtt voltunk. Már akkor hazudott azt mondta beszélünk még. Na hát abból egy nagy átbaszás lett, már akkor nagyot csalódtam benne. Még mindig nem értettem. Találgatni próbáltam, hogy talán bosszút akar állni a barátnőjén és ezt más lányokon vezeti le vagy nem tudom...a mai napig kíváncsi vagyok erre. Aztán kezdtem elfelejteni, mikor nem történt egy olyan incidens amire én sem számítottam. A srác akiért a barátnőm volt oda ugyan azt a sportot űzte és űzi még mindig, mint az akiről én mesélek. És egymás ellenfelei. A közelben volt meccsük és kiment rá a barátnőm. Az "ő" sráca másik lánnyal volt ott és nem talált más embert arra, hogy féltékennyé tegye, mint az a srácot akibe 2 hónapig fülig szerelmes voltam és miatta voltam szarul. Pontos részleteket nem tudok, de inkább nem is akarok. Ez lehetett október vége fele szerintem. De a vicces ebben az egészben, hogy a barátnőm a mai napig nem vallotta be nekem ezt, kivéve egyszer részegen azt hiszem. A poén még talán az, hogy én ezt egy ivás alkalmával tudtam, meg egy olyan sráctól akit akkor ismeretem meg, de utána más is mondta, hogy valami volt. Nem tudom elmondani mekkorát csalódtam és mennyire becsapottnak éreztem magam. A barátnőm kb minden második sráccal beszélt, nem volt elég neki annyi. Amikor rákérdeztem mindig a szemembe hazudott, hogy alig beszél vele már. Igaz, az ha küldök magamról egy alakos képet amire válaszként az "Istennőcsoroganyálamemojik"  sorokat kapom, én is biztos elküldeném  a barátnőm választottjának. És nem azon van a hangsúly, hogy beszéltek. Tudtam, hogy jóban vannak csak nekem azt mondta, hogy olyan neki ő, mintha a bátyja lenne. Nem elég neki egy?! Mondjuk alap, hogy a bátyámmal kavarok, hogy valakit féltékennyé tegyek. Mondjuk valóban aranyos gesztus...Ezek után még jobban nem bíztam a fiúkban, sőt az emberekben sem, de ez a blog nem a fiúkról szól és arról miért is nem tudok normálisan bízni, de ezt bizonyára sajnos sokan tudjátok. Egyébként a barátnőm a mai napig nem tudja, hogy tudom ezt az egészet és, hogy mekkora fájdalmat okozott nekem. Nem emiatt szakadt meg a barátságunk ugyanis én ezek után is ott voltam neki, Ő döntött úgy a semmiért, hogy levált. Tudom, nem a fiúkról szól a blogom, de ez ahhoz kellett, hogy könnyebben érthető legyen majd minden. Mint ahogy írtam, ez októberi sztori, folytatni fogom, hogyan is kapcsolódik ez a srác a mostani helyzetemhez, de már így is hosszú lett ez a rész...szóval:

Folytatás várható...

Az első találkozás

Ez az a nap, amit hihetetlenül vártam...

Nem lehet leírni mi is megy végig az emberen abban pillanatban, amikor meglátja a kocsit amivel a nővére érkezik az utcában. Amint befordult a kapu elé, mintha elveszett volna minden bennem, csak azt vártam, hogy kiszálljon és 16 év után megölelhessem. Abban a pillanatban amikor kiszállt a kocsiból egymást nem elengedve szorítottuk egymást. Minden addigi fájdalmam és gondom elmúlt abban a pillanatban. Olyan szorosan ölelt, hogy azt hittem eltörik a bordám. Én is így tettem. Óvó ölelésnek szántam, hogy tudja most már sosem lesz egyedül. Jobbra balra ringatóztunk, mikor mindkettőnknek könnybe lábadt a szeme. Sosem felejtem el azt az érzést amit akkor éreztem. Nem is tudom megfogalmazni milyen lelki dolog ez, szerintem nem is lehet. Olyasmi, mint amikor nem érzed az időd. Mikor már 5 perce csak ölelkeztünk és semmi mással nem foglalkoztunk, eszembe jutott, hogy az ő szüleinek is köszönnöm kéne. Lehet ezt nem említettem, de ő is örökbe lett fogadva. Nagyon aranyos szülei vannak, nem volt nehéz megbarátkoznom velük. Örültem, hogy ő is hasonlóan csodás családban és szeretetben nőhetett fel, mint én. Be kell valljam nem igazán foglalkoztam aznap mással csak a nővéremmel. Felmentünk a szobámba, megmutattam neki minden kis pontját és utána meglepő módon újra ölelkeztünk. Közben eldőltünk az ágyon és csak beszélgettünk, beszélgettünk és beszélgettünk...senki és semmi más nem volt akkor érdekesebb, mint ő. Elképesztően furcsa érzés az, amikor úgy beszélgetsz valakivel, hogy most látod először, de amint a szemébe nézel tudod, hogy mit érez és hogy gondol. Ez olyasmi, mint amikor egy régi baráttal találkozol és még mindig megérzitek egymás gondolatait. Na ez egy olyan pillanat volt. Imádom amikor piszkálják a hajam, szóval az időnk 80%-ban ez volt az elfoglaltságunk beszélgetés közben. Mindketten imádunk fotózni, de egyezünk abban is, hogy magunkról nem szeretünk túl sok képet csinálni, vagyis szeretünk csak inkább magunknak. De nem lehetett kibírni, hogy ne csináljak róla képeket olyan kis aranyos volt abban a pillanatban. Mint mindig. Közös képekből is csináltunk egy párat majd láthattok egy kettőt a végén. Közben néha-néha kinéztünk a szüleinkhez de nem sokat maradtunk ott. Ezután zenét hallgattunk és hülyéskedtünk és nem akartam, hogy elmenjen. pedig tudtam, hogy nemsokára el fog jönni az a perc is. Nagyon nem akartam, nem tudtam elfogadni, hogy el kéne engednem azt a személyt akit oly sok idő után először láthattam. De sajnos erről nem én döntöttem. Minden szomorúságom ellenére tudtam, hogy szerencsére jövőhéten újra láthatom az én nővérem. Emlékszem, milyen nehéz is volt az a búcsú, de erről csak azt tudom hinni, hogy hiába hittem azt, hogy idővel könnyebb lesz az elválás és ez nem így lett. Csak egyre nehezebb a kötődés miatt. Szépen lassan elbúcsúztam a nővéremtől és a szüleitől majd pedig mind beszálltak a kocsiba és hosszú integetés után elindultak hazafelé. Nehéz volt belül, hisz rögtön elkezdtem sírni, de anyu megnyugtatott, hogy nem sokára látni fogom. Nem kellett 1 perc sem, írt is, hogy hiányzom neki. Bennem csak annyi ment le, hogy milyen csodás érzés az hogy így hiányol valaki. Én is ennyire hiányoltam őt. Rengeteget beszéltünk, és az első közös képünk is kikerült a facebookra...

02.03.

Az a bizonyos nap...

Ma mesélném el azt, hogyan is tudtam meg, hogy a nővérem rámtalált. Délután 4 fele lehetett, mert emlékszem, hogy feküdtem az ágyamon, zenét hallgattam és tudtam, hogy nemsokára mennem kell edzésre mikor egy váratlan üzenetet kaptam. Igazság szerint csak meglepő volt, mert az egyik sulitársam írt rám akivel eddig ha egy szót is váltottam. Szimplán rám írt, hogy szia:), én erre visszaírtam neki és jött egy érdekes kérdés. Kaptam-e egy üzenetet e-mailben egy bizonyos személytől. Itt nevet írt ugye, de nem akarok személyesíteni senkit sem. Mondtam neki, hogy pillanat megnézem. A személy amúgy az volt aki az örökbe fogadásomat intézte a csecsemőalapítványnál. Először arra gondoltam, talán ő a lánya és azért írt, hogy olvassam el. Az alapítványos nő az üzenetben boldog születésnapot kívánt és érdeklődött hogy vagyok. Csodálkoztam mert ha esetleg nem tudtam volna, hogy örökbefogadott vagyok akkor mit szóltam volna egy csecsemőalapítványos üzenethez...na mindegy. A lényeg, hogy visszaírtam a lánynak, hogy igen megkaptam az e-mailt. Erre mondta, hogy van egy barátja akinek meg van egy nagyon jó lány barátnője akinek segítségre lenne szüksége. Írtam neki, hogy persze segítek de hogyan és miben tudnék. Írta, hogy ide én kellenék mert az a lány nagyon kivan idegileg, mert az a lány az én nővérem. Felfoghatatlan sokk ért engem, nem tudtam mit mondjak. Ellinkelte a nővérem, megnéztem és csak bámultam leesett állal, hogy úramisten mennyire hasonlítunk. Erre annyit írtam neki, hogy el kell mennem edzésre, de utána feltétlenül írok a testvéremnek. Anyu nem volt itthon, úgyhogy muszáj volt felhívnom az unokatestvérem, mert nem bírtam ezt így magamban tartani. El se akartam hinni, kérdezgettem tőle, hogy szerinte ez lehetséges-e, meg minden hasonló gyökér kérdést. Mielőtt elindultam volna, még ránéztem az adatlapjára és csak néztem néztem...második gondolatom az volt, hogy na ő valami nagy rapper én meg rocker, de mivel imádom ha valaki képvisel egy stílust úgy gondoltam ebből nem lesz nagy baj. Végül odaértem edzésre és egész végig ezen pörgött az agyam. Alig vártam, hogy hazaérhessek elmondhassam anyunak a barátaimnak és írhassak végre a nővéremnek. Anyuék pont akkor értek haza amikor én, rögtön mondtam is neki és szinte el se tudta hinni, hogy ez megtörténhet. Nagyon örült, hisz mindig is mondtam neki, hogy szeretném megtalálni a testvéreimet. Felmentünk a szobámba és neki is megmutattam a képeket róla facebookon. Alig akart hinni a szemének mennyire durván hasonlítunk egymásra a nővéremmel. Rögtön ráírtam és izgatottan vártam válaszát. Eközben a legjobb fiúbarátom is megérkezett, mindig át szokott jönni hétfőnként. Ő sem tudott nagyon szóhoz jutni a hír hallatán, egyszerűen csak örült neki. Ezután a legjobb barátnőmnek is elmondtam. Hasonló reakciója volt neki is. Több embernek nagyon nem tudtam leírni, mert nem sokan tudtak az örökbefogadásról és így nehéz lett volna nekik elmagyarázni. A nővérem visszaírt és már akkor éreztem, hogy ez valami csodának a  kezdete. Egész este beszélgettünk, hiába volt itt a haverom ha percenként válaszoltam neki akkor már sokat mondok. Kiderült, hogy rengeteg mindenben hasonlítunk a nővéremmel, ami annyira király érzés, Kivéve egyben és az az a zene. De nagyon örültem, hogy legalább a rapp az, amit szeret. Én nem vagyok híve ennek a zenestílusnak, de úgy gondolom ez a legkifejezőbb műfaj a rock mellett. És így folytatódott tovább az esténk, mindenről beszéltünk szó szerint mindenről. Csak gondoljatok bele, ti miről beszélnétek hasonló esetben?! Később megtudtam anyától, hogy neki is írt már Réka. Igen, így hívják a nővérem. Csak anyu nem látta az üzenetet, de először őt kereste fel. Olyan jó érzés volt tudni, hogy ennyit keresett. Rossz is volt mert tudtam, neki az nem volt jó időszak, de az hogy nem adta fel és megtalált, az a legjobb. Utána megtudtam, hogy vasárnap jönnek le hozzánk. Annyira vártam már. Szerdára esett másodika úgyhogy nem kellett sokat várnom...

Sztori

Sziasztok! 
Mint ahogy azt oldalt is olvashatjátok Lucának hívnak és 16 éves vagyok. 3 hetes koromban örökbe fogadtak és ezt kiskorom óta tudom, mint azt is, hogy vannak testvéreim. Mindig is megakartam őket keresni, de valahogy nem hozta úgy az élet. Viszont a nővérem nem adta fel és 2016.02.03.-án megtalált a facebook segítségével. Látjátok, mire nem jó ez a közösségi oldal?! Hihetetlen boldogsággal tölt el az, hogy ő van nekem. De ennek ellenére nagyon nehéz feldolgozni ezt az egészet, ezért is hoztam létre ezt a blogot, hogy magamból kiírhassam min is megyek keresztül, illetve ennek megértése is könnyebb ennek segítségével. Hivatalosan ez az első bejegyzésem, de a következőtől fogva mesélek nektek.